Az elmozdulásvektor és az út
Δr = 00000 m
θ = 000°
s = 00000 m
Pontosság: -
⚠️ Fontos figyelmeztetés!
A program járművezetés közben csak a mobileszközökre vonatkozó hatályos közlekedési szabályok
szigorú betartásával használható. Gépjárművön a programot csak az utas használhatja, a jármű
vezetője nem! Az esetleges balesetekért és károkért a program készítője semmiféle felelősséget
nem vállal.
ⓘ
Ez a program az okostelefon GPS vevőjének adatai alapján szövegesen és grafikusan is kijelzi
a mérés indítása óta történt elmozdulást, illetve az eközben megtett utat. Az elmozdulásvektort
jelző nyíl hossza egyenesen arányos a sebesség nagyságával, az irányt pedig a térképeken szokásos
tájolással mutatja.(Az elmozdulás függőleges összetevőjét a program nem veszi figyelembe,
illetve nem jeleníti meg.) Az út kezdő- és végpontjának, valamint az elmozdulásvektornak
a grafikus megjelenítése a nyomógombokkal ki/be kapcsolható. Célszerű a programot álló
képernyőállásban (▯, portrait) futtatni.
©
Zátonyi Sándor, (ifj.), Békéscsaba, 2026.
A program csak közvetlen tanulási-tanítási célra használható.
Más kiadványban történő felhasználása csak a szerző írásos engedélyével történhet.